SmartBed? Már az ágy is "okos"
Okostelefon, SmartTV, okosóra és sorolhatnánk napestig. Lassan minden "okos" lesz körülöttünk. Einstein szavai jutnak eszembe, aki egyszer azt mondta, hogy "Félek, eljön majd egyszer a nap, amikor a technológia túl fogja szárnyalni az emberi interakciókat és akkor a világ tele lesz egy generációnyi idiótával."
Nos, ha mégis imádjuk ezeket az újdonsult "okosságokat". Okoságyról hallottunk-e már?
A SMARTDUVET nevű kickstarter csapat előrukkolt azzal a kiváló és egyben baromi szokatlanul mókás dologgal, hogy nem kell beágyaznunk. Sőt. Telefonunk segítségével be tudjuk állítani, hogy kettőnk közül, kinek hány fokos legyen a saját fekhelyének a hőmérséklete. Ha még mindig nem raktuk le a hajunkat ettől a zseniális ötlettől, akkor elmondom, hogy felfújható is a "matrac" és ha kell akár hűteni is képes.
A gyártó és kitaláló szerint egyébként az előbb említett extra tulajdonságai azért hasznosak, mert kevésbé fog izzadni az ember álmában, illetve a jobb szellőzés miatt, nyugodtabbak is lesznek az éjszakák.
Sajnos egyelőre csak USA-ban kapható, mivel még csak most kezdik a komolyabb sorozatgyártását és piacra küldését, de aki mégis szeretne egyet, annak nagyjából 360 dollárt (~100 ezer forint környéke) kell leszurkolnia, ami azért elnézve a hagyományos szivacsokat és egyéb fekvő alkalmatosságokat nézve, annyira nem is tűnik súlyosnak.
Források:
https://www.kickstarter.com/projects/857840278/smartduvet-the-self-making-bed-is-here