2017. már 23.

Időrablás mesterfokon #3

írta: KontentBroker
Időrablás mesterfokon #3

Üdv Kedves Olvasó!

 

Az elején máris leszögezhetünk pár dolgot. Az egyik, hogy autó mindenki számára csak egy közlekedési eszköz, a másik, hogy sok pénzbe kerül. Azt azonban nehezen lehet elvitatni, hogy a 2000-es évek elején Magyarországon megjelent kasszasikerként említett "Halálos iramban" című film, sokakban elindított valamit a gatyában a fiatalabb generációk számára, de egy kicsit a "bezzeg korosztálynak" is előjöttek a Koppány kipuffogós, "Nelásski-rácsos" élmények.. :)

m4.jpg

 

Nyakunkon az AMTS, így az autózás mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Az autótuning egy olyan témakör, melyet az NKH-s kollégák a szemöldökük ráncolásával egybekötött tenyérdörzsöléssel szoktak kezdésként abszolválni, az elszenvedő, rutinosabb autósok (autóbuzik) pedig mindig tudják a megoldást.. Megkülönböztetünk esztétikai valamint műszaki átalakításokat. Alapvetően a játék is két dologra megy ki. Az egyik, hogy a hölgyek fehérneműje lejjebb kerüljön a másik, hogy az autó a hipochonder tulajának megfelelése után a "zöld papíron" is legyen nyoma. A műszaki vizsgák megszigorítása mellett még mindig vannak azért lehetőségek, hogy ha valaki megunta a gyárból, mérnökök munkaóráinak a milliói által megtervezett, elkészített ipari terméket, akkor hozzá lehet / lehessen nyúlni a kocsin ehhez-ahhoz.

11154807_10206745476744394_4223677367381502099_o_14f3a172c40c50ec8115577c4a4bcdcebb5f2084.jpg

A magyarországi jelenleg hatályos jogszabályok szerint, mint közúti közlekedésre szánt gépjárműnek a rendeletek és szabályok alapján kötelező megfelelnie, hogy a forgalomban részt tudjanak venni. Minden átalakítás hatósági engedélyköteles, melyek megszegése konzekvenciákat von(hat) maguk után - a szerk.

Aki esetleg tudja, hogy milyen érzés, amikor a kocsi alja leér, a műszakira úgy viszi azt, hogy homlokba' gyöngyözik, vagy, hogy a gumishoz úgy kell a világ legszimpatikusabb stílusát és vigyorát felöltve menni, hogy a 7,5x16"-os felnire a 165/40-es méretű abroncs, ne sok káromkodás közepette kerüljön fel vagy hogy az egyedi rozsdamentes leömlő az méretben, illesztésben, hangban és egyebekben fit legyen illetve, hogy milyen fényesítő, wax, polír, mosóberendezések, eszközök, termékek vannak és még sorolhatnánk, hogy mennyire el lehet ebbe süllyedni, az nyugodtan kattintson tovább, mert ez a cikk arról fog szólni, hogy még több hasonló érdeklődőnek, hátha megfertőződik, megjön a kedve ilyesmi technikai perverzitáshoz, hiszen ennél jobb időrabló dolog kevés van ( 7 év a témakörben, fórumokon járás után belátta a "szerk." is.). 

Indok amiért a blogban van: Mert azt az érzést, amikor hónapokon át készül a kocsi arra a pillanatra, hogy ha csak  garázsban vagy a parkolóban ránéz a tulajdonosa és 2 másodpercre minden megszűnik, na azért érdemes belefogni. Meg azért is, mert egy életre szóló barátságok is köttetnek a márka és típust kedvelőik között.

 

Szólj hozzá